Karácsony, őrültek-háza, kimerültség, jóleső pihenés

Tudom, mindenkinél így megy ez. Ez egy stresszesebb időszak, pedig emlékszem, gyermekkoromban szerintem nem vágytam jobban másik ünnepet, mint a karácsonyt. A kedvenc ünnepem még mindig. A szeretet ünnepe. Ilyenkor fejezzük ki az egymás iránt érzett szeretetünket. Adunk. Önzetlenül. Nem a viszonzás a lényeg, hanem az, hogy örömet okozzunk. Nagyon jó érzés. Kisgyermekként is nagy elánnal vetettem bele magam a különböző kreatív ajándékokba, hogy mindenki olyan dolgot kapjon, aminek tényleg örül, de mégis benne van a munkám.

Naná, szerettem kapni is. A kedvencem a társasjáték volt, amit kibontás után azonnal ki is próbáltunk unokatesóimmal, és éjszakába menően játszottunk, izgultunk és nevettünk. Nagyon jó visszaemlékezni ezekre a képekre. Hulla fáradtan beesni az ágyba, majd reggel újra az ajándékokkal foglalkozni.

Hiába volt egy végeláthatatlan takarítás és utazgatás az egész, nagyon szerettem. Hozzánk már 24-én reggel érkezett a Jézuska, mivel szoros volt az időbeosztásunk  Ezért 23-án már készen kellett lennie a nagytakarításnak, a karácsonyfának és az ajándékoknak is. Összecsomagolva, hogy aznap és másnap hova, mit viszünk, kinek mit adunk… Addigra persze már tízszer összevesztünk anyummal, mert a karácsony ilyen.

24-én délelőtt megérkezett édesapám, majd később az ő új családja és egyre gyarapodó számú féltestvéreim is 🙂 Nálunk reggeli-tízóraiztunk, majd ajándékbontás, és mentünk a legjobb barátnőmhöz, ahol körülbelül egy órát töltöttünk, mert már menni is kellett apukám szüleihez, ahol ebédeltünk. És természetesen ajándékoztunk. Nagymamám mindig nagyon finomakat főzött, sütött, húsleves, kacsacomb, krumplipüré… Volt egy olyan kis angyalkás körforgójuk, ami a gyertya hőjétől kezdett el pörögni és csilingelni. Most, 2024-ben láttam először az interneten pontosan ugyanolyat. Hevesen kezdett verni a szívem, és nem volt kérdés, hogy rendelek egyet. Nagyon boldog voltam, amikor megérkezett, összeraktam, de nem ugyanaz a minőség volt, így nem is csilingel. Csalódás. De azért emlékezni így is jó.

Szóval apukám szülei után indultunk Kisorosziba, ahova már sötétben utaztunk vacsorára, de kitaláltunk egy jó játékot, amivel elütöttük az időt anyukámmal. Számoltuk egész úton a feldíszített karácsonyfákat. Mindegy volt, hogy bent volt vagy kint, hogy kics volt vagy nagy, én számoltam. Végeredmény nem is volt érdekes, de nagyon szerettem ezt a játékot. A kétütemű trabantban utaztunk, pokróccal a lábunkon…ma ez már elképzelhetetlen.

Anyukám szüleinél gyűlt össze a nagycsalád, sokszor voltunk 12-15-en is. Jó hosszú asztalhoz ültünk le, ahol mindenki elfért, és az asszonyok főztek, sütöttek, tálaltak, leszedtek, mosogattak, szórakoztattak. Kisgyerekként fel sem tűnt ez igazán, ezt szoktam meg. Nálunk a férfiak nem nagyon vették ki az efféle munkákból a részüket. Jóllakottan, zsíros arccal ücsörögtek elégedetten és beszélgettek, meg ugratták egymást. Engem például rendszeresen Lujzának hívtak…pedig tudták a nevem.

De nem foglalkoztam velük, vártam az ajándékokat, aztán pedig a játékot. Az az este már nyugis volt, már nem kellett sehova sem rohanni. Valamikor éjjel lefeküdtünk, és reggel nem túl korán leültünk reggelizni, beszélgettünk, nyugalom volt és szeretet.

Nagyobb koromban mindig változott kicsit a sorrend vagy az időpont vagy a személyek. Nagyszüleim lassan eltávoztak, az unokatesóimnak lettek barátnői, és már mi sem akartunk társasozni. Nagyok lettünk, más dolgok lettek fontosak. A nagy családi karácsony valamelyikőnk szüleinél volt, és Érdre költözésünk után már nálunk. Most is több napos a karácsony, de nem olyan zsúfolt, mert 24-én édesapámék jönnek a féltesóimmal, akik már majdnem mind egyetemisták…Másnap jön édesanyám részéről a család, akkor megint 12-13-an vagyunk, csak most már mi vagyunk a kiszolgáló személyzet. És nem, nem csak a nők, hanem a férjem is. Mi ilyenkor általában le sem ülünk enni, mert nem férünk el, és amúgy is annyi dolog van folyamatosan. 

Ilyenkor visszaemlékszem a gyermekkorom karácsonyaira, amikor anyámék pörögtek és nem ültek le, csak menet közben kaptak be egy-egy falatot, de bennem nem a megfelelés-kényszer a hajtóerő, hanem, hogy Encinek jó legyen, hogy ő jól érezze magát. Megpróbálok egy kis dolgot átadni abból a jóból, amit én kaptam ilyenkor. Remélem, sikerül.

Este, a vendégek elvonulása után eltakarítjuk a romokat, rendet rakunk, és egy tányér sütivel az ölünkben nézzük a Reszkessetek betörőket a tévében. Nyugi van, béke van, minden jól van.

Áldott, békés karácsonyt kívánok Mindenkinek!