Az a bonyolult barátság…

Amikor Enikő még óvodába járt, szinte minden nap azt hallottuk, hogy egyik nap a legjobb barátja volt valakinek, a másik nap pedig az ősellensége. Barát – nem barát, örökbarát – örök nem barát. Hát idegörlő volt egyáltalán követni is az eseményeket. De biztos voltam benne, hogy ez a gyerekeket is megterhelte, ha nem is, engem biztosan… Véresen komolyan vettem, ha valakivel összeveszett, aggódtam, hogy mi lesz most, erre másnap már fülig érő mosollyal jöttek elém, hogy milyen jó az örökbarátság.

Egy idő után kezdtem hozzászokni ezekhez a hektikus és gyors váltásoknak, és megpróbáltam nem azonnal reagálni a helyzeteket, hanem kivárni, hogy mi lesz a vége. Szerencsére sohasem kellett közbeavatkoznunk, vagy nem lett véres vége egy „örök nem barátságnak”. 😀

Az óvoda végére kialakult 1-2 tartósabb barátság, ahol nem nagyon voltak sem összeveszések, sem nézeteltérések, valahogy illettek egymáshoz a gyerekek.

Amikor elkezdődött az iskola, új közösségbe került Enikő, és nemcsak a tanulással kellett megküzdenie, hanem a társas kapcsolatok rejtelmei is elég nagy gondot okoztak neki. Sokszor érezte magát egyedül és sokszor volt is egyedül. De persze azért játszott ezzel, beszélgetett azzal, de igazán csak később alakult ki állandó barátsága egyik osztálytársnőjével, és gondolhatnánk, hogy most már minden rendben van. De nem. Jött egy harmadik és állandó konfliktus volt, hogy valaki kimarad. Ez természetes is, hárman nem könnyű, nem is nagyon boldogultak vele. Hiába mondtuk Encinek, hogy, ha éppen nem játszanak vele, akkor keressen más társaságot, játsszon másik osztálytársával, de addigra már kialakult barátságok voltak a csoportjukban, és nehéz volt betársulni bárhova is. Egy kicsit elveszett volt még néha 3. osztályban is Enci a barátság terén, szerencsére azért az iskolán kívül voltak barátai, akikkel vígasztalódhatott.

Talán 4. osztályra rendeződtek a dolgok, az osztályban is van egy olyan barátnője, akivel minden nap barátok :D, a rockys csoportban is van egy olyan barátnője, akivel minden nap beszélnek és sosem veszekszenek, és persze az iskolán kívüli barátai is megmaradtak, csak velük nem tud minden nap találkozni.

És a lényeg, ami miatt elkezdtem írni ezt a blogot, hogy ma Enci azt mesélte, hogy összevesztek reggel az osztálytársnőjével, és nem az volt a következő lépése, hogy sarkon fordult és megsértődött, vagy szomorúan elvonult, hanem azt mondta a barátnőjének, hogy mondja el neki, hogy mi nem tetszik neki benne, és ő mepróbál rajta változtatni!!! Hát én elájultam, szerintem sok felnőtt nem képes ilyen gesztusra, Enci pedig csak 9 éves. Mondtam neki, hogy nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen érett a gondolkodása, és megint bebizonyosodott, hogyha az emberek megbeszélik a problémáikat, akkor megoldást is találnak. Enciék is kölcsönösen megbeszélték, hogy kinek mi nem tetszik a másikban, és megpróbálnak változtatni rajta. A barátság nem arról szól, hogy sosem veszekszünk, és mindenben egyetértünk, hanem, hogy mindent elmondhatunk a másiknak és mindent meg tudunk beszélni a barátunkkal. <3