Mi leszek, ha nagy leszek

Enikő már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy ő bizony állatorvos lesz, ha nagy lesz. Persze tudom, én is ezt mondtam még általános iskola felső tagozatában is, aztán mégsem az lettem. De talán Enikő más, sőt biztosan más, mint én. Talán jobban oda is van az állatokért. Volt olyan időszak, hogy amikor sétáltunk, csak ezt lehetett hallani: „Jajj, de cukiiii!” – és így kiáltozott, amint meglátott egy sétáló kiskutyát vagy cicát. Persze mindet meg akarta simogatni, magához ölelni, jól megnyomorgatni. Ezért már jó korán megtanítottuk neki, hogy csak úgy nem lehet odarohanni egy állathoz, hogy mindig meg kell kérdezni a gazdáját, meg lehet-e simogatni kiskedvencét.

Egyik este a szokásos csacsogása során Enikő egyszer csak benyögte, hogy ő már nem is akar pedagógus lenni, mert azok nem keresnek sokat. Hát mondanom sem kell, hogy hangosan felnevettem. 🙂 Mondtam neki, hogy 1. nincs igazad, 2. nem is tudtam, hogy tanár is szeretnél lenni. Kiderült, hogy vagy óvodapedagógus vagy alsó tagozatos tanító szeretne lennei, mert úúúúúgy szereti a kicsiket. És ez valóban így is van, nem hiába volt az oviban is kis segítő, akire rábízták a kicsiket, hogy foglalkozzon velük, vagy pesztrálja őket. De sokszor előfordult, hogy magától odament egy-egy kisebb gyerekhez, ha látta, hogy valami baj van, vagy segítségre szorul.

Na szóval kiderült, hogy pedagógus is szeretne lenni, és miután megnyugtattam, hogy most már sokkal jobban keresnek, mint korábban, megnyugodott és megtartotta a fejében lévő listán ezt a lehetőséget is. Emellett azt is elcsacsogta, hogy az énekesi pályával is kacérkodik a kis művésznő. Gondolom, ez abból fakad, hogy külön énektanárhoz jár, illetve ő jár hozzánk, de ez mellékes. Az viszont annál inkább fontos, hogy egy végtelenül kedves, jószándékú, aranyos, cuki és nem mellesleg remek tanár Nóri néni (aki legalább 25 évvel fiatalabb nálam). Enikő imádja, és persze mi is. Biztos az ő személyisége, elbűvölő külleme és szeretete, ami felébresztette Enciben az énekesi pálya iránti érdeklődést. És nem mellesleg sikerei vannak az éneklésben. Tavaly megnyerte az iskolai népdaléneklési versenyt, és idén is készül rá. Emellett valóban fejlődik az énekhangja, olyan hangok jönnek ki egyre sűrűbben a torkán, hogy felkapjuk a fejünket, hogy húha, ez olyan mint egy profi énekes hangja. Szóval fejlődik és megértem, hogy ez a lehetőség is felmerült benne, mert, ha nekünk az ének-zenei általánosban, az ének-zenei szakos osztályban egyszer is tanítottak volna énekelni, akkor lehet, hogy többen arra orientálódtunk volna. Természetesen sokat énekeltünk, jártunk énekkari versenyekre, de sosem tanítottak technikát, hanem mindenki azzal gazdálkodott, amije volt. Enci pedig fejlődik, és ez érezhető is.

Na de nem is ez volt a lényeg, ami miatt billentyűzetet ragadtam, hanem, hogy a 9 éves ilyeneken gondolkodik. Nem tudom, hogy nálatok hogy van, de nála mintha ez komoly lenne. Azt azért elárulta, hogy a ranglistán még mindig az állatorvosi van az első helyen, és azt szeretné igazán.

Remélem, sikerül megvalósítani az álmait, én amennyire tudom, segíteni fogom ebben. A mi gyermekkorunk más volt, a szülő-gyermek kapcsolatok is más jellegűek voltak. Mások voltak a prioritások. Én csak egyet kértem tőle, olyan szakmát válasszon, amit igazán szeret, mert akkor lesz boldog. Így legyen!