Amikor a legapróbb dolgok számítanak a legtöbbet

Az anyák napja egy különleges nap. Nem azért, mert hirtelen minden virágboltban orgonaillat lesz, vagy mert minden óvodás kis keze tele van krepp-papír szirmokkal, hanem mert ez az egyetlen nap az évben, amikor minden gyerek – kicsi és nagy – próbál valahogy kimutatni valamit, amit amúgy minden nap érez: hogy az anyukája a világ legfontosabb embere.

Nálunk anyák napján mindig egy kicsit más a levegő. Enikő ilyenkor már napokkal előtte titkolózik. Rajzol, suttog, csomagol, néha izgatottan keres valamit a fiókokban, amiről nem szabad tudnom. És én minden évben ugyanúgy eljátszom, hogy semmit nem vettem észre. 😊

Anyák napján nem én szoktam ébreszteni Enikőt – ő ébreszt általában engem. Halk léptek, halkan nyíló ajtó, majd egy meleg kis tenyér az arcomon: „Anya, ébredj, meglepetéssel készültem!” Aztán sokszor következik egy kis műsor: vers, amit erre a napra tanult, de mostanában inkább egy kis dal, amit olyan beleéléssel énekel, hogy természetesen megkönnyezem.

Az ajándék pedig minden évben más, de valahogy mindig ugyanaz: a szíve és szeretete. Lehet, hogy papírszív van kivágva, lehet, hogy virág formájú keksz, egy csodaszép rajz – de mindig ott van benne az a szeretet, ami az egész napot beragyogja.

Sokan érezzük anyaként, hogy nem csináljuk jól, nem vagyunk elegek. Hogy türelmetlenek vagyunk, fáradtak, hogy néha nem figyelünk eléggé. És anyák napján ez a kis szorítás a szívben is előjön. De Enikő ilyenkor mindig emlékeztet rá, amit egyébként is tudok, de hajlamos vagyok elfelejteni: neki nem tökéletes anya kell. Hanem az az anya, aki ott van. Aki ölel. Aki mesét olvas. Aki figyel.

A gyerekek szeretete nem méricskél. Nem számol perceket, hibákat, elmaradt válaszokat. Ők azt jegyzik meg, hogy ott voltunk. Hogy együtt voltunk. Hogy fontosak voltunk egymásnak.

Anyák napján nálunk nincs nagy program. Nem megyünk étterembe, nincs ünnepi ruházkodás. Inkább csak együtt vagyunk. Sütünk valamit. Kimegyünk a kertbe. Néha előkerül az Encimesék könyv is, és Enikő azt kéri, hogy most én válasszam ki a mesét. Ez az ő ajándéka: hogy most ő adhat vissza egy kicsit abból, amit kapni szokott.

És talán ez az anyaság egyik legszebb része – amikor egyszer csak visszatükröződik belőlük mindaz, amit adtunk. Nem pontosan ugyanúgy, nem „szépen megcsinálva”, hanem gyermeki módon, őszintén, szeretettel. Ez az, ami miatt minden fáradtság, minden nehéz reggel, minden veszekedés után újra és újra azt mondjuk: megérte.

Igazából anyák napja nem csak egy naptári dátum. Mert az anyaságot nem lehet kikapcsolni, pihenőre tenni. Minden nap egy picit anyák napja van, csak nem mindig kapunk virágot. De azok az apró pillanatok – egy ölelés, egy rajz, egy kérdés, hogy „Anya, velem alszol ma?” – ezek azok, amik egész évben emlékeztetnek rá: fontosak vagyunk.

És ha csak egy dolgot kívánhatnék erre a napra, az ez lenne: hogy lássuk magunkat egy pillanatra úgy, ahogy a gyerekeink látnak minket. Mert abban a tekintetben ott van minden: csodálat, bizalom, szeretet. És ez a legnagyobb ajándék, amit anyaként kaphatunk.