Enci sosem volt egy vastag kislány. 2,5 kilóval született, konkrétan csont és bőr volt, de aztán szépen összeszedte magát, és teljesen egészséges volt a testsúlya. Amíg kellett igény szerint szoptattam, fél éves korától hozzátápláltam, és teljesen megnyugodtam, hiszen az igény szerint szoptatott babákról azt mondták, hogy a legkisebb eséllyel híznak el. Így nem is gondoltuk, hogy nekünk ezzel problémánk lehet.
Először nagycsoportos korában figyeltünk fel rá, hogy húsosabb lett, kikerekedett az arca, de gondoltuk, hogy majd a sok mozgással, mivel örökmozgó volt, majd ledolgozza. De nem dolgozta. Csak gyarapodott a súlya, és mi nem értettük, hogy mitől.
Mire rájöttünk, már késő volt. Sosem volt válogatós, talán egy-két étel volt, amit nem evett meg, de ez még nem ok arra, hogy elhízzon. Azonban az óvodában sok kisgyermek nem evett meg szinte semmit. Ők ilyenkor legtöbbször fél szelet kenyeret kaptak, hogy legalább legyen valami a pocakjukban. Igen ám, de ezt a fél szelet kenyeret azok is megkapták, akik amúgy mindent megettek. És ez így már sok volt. Megbeszéltük az óvónénikkel, hogy Encinek nem kell kenyeret adni és otthon is sokkal jobban odafigyeltünk az étkezésekre. Egy nap csak egy édessséget ehetett, ami a többiekhez képest még így is sokkal kevesebb volt.
De sajnos nem igazán történt semmi változás. Izgult az anyai szívem, hiszen nem akartam neki rosszat, mégis rossz lett neki egészségügyileg és lelkileg is. A suliban olyan nagy volt közte és a fényevő osztálytársai között a különbség, hogy csak a vak nem látta. Mi mindent megpróbáltunk otthon. Kevesebb szénhidrát, több zöldség és gyümölcs, ritkán kapott már csak édességet, persze ettől csak jobban szenvedett. Mire beismertük, hogy ezzel mi szülők nem bírunk, évek teltek el. 
Először a gyermekorvoshoz fordultunk, aki kért egy vérképet, amin nem sok minden látszott, minimálisan emelkedett ez, minimálisan alacsony az. Javaslat: ne egyen édességet és zsíros ételeket, és mozogjon sokat… Encinek heti 4 edzése van 1. osztályos kora óta és persze az óvodában is járt már ritmikus gimnasztikára. A suliban hetente 2x akrobatikus rockizik és 2x kempózik. 
A szigorúbb diéta hatására megállt a súlygyarapodás, de lefele nem mozdult a mérleg nyelve. Újra orvosi segítséget kértünk, így végre eljutottunk a Budai Gyermekkórházba, az obezitas szakrendelésre. Lemérték Enci súlyát, magasságát, megvizsgálták a testét, megmérték a vérnyomását, és adtak egy speciális vérvételi beutalót. Ezeket a dolgokat csak a szakember kérheti, így mikor megláttuk az eredményeket, mi is láttuk az eltéréseket. A cukra normális volt, de az inzulinja nagyon magas, ráadásul az az érték is, ami megmutatja, hogy az elmúlt hónapokban volt-e kiugró inzulin értéke, az is rossz eredményt mutatott. A doktornő dietetológushoz küldte Enikőt, aki elmondta, hogy mit ehet és mit nem, miből ehet sokat és miből csak keveset.
A diéta alapvetően szerintem nem kisgyermekeknek való, de van olyan helyzet, amikor muszáj. Higgyétek el, senkinek sem könnyű, még most sem, amikor már rutinból nyomjuk. Hogy Encinek segítsünk, természetesen mi is főleg olyan ételeket fogyasztunk, amit neki is lehet. Teljeskiörlésű kenyeret veszünk, margarin-vaj helyett zöldségkrémek vagy semmi, sokkal több zöldség és gyümölcs. De sokszor ez sem elég. Attól függetlenül, hogy néha tartunk egy-egy szünnapot, amikor kivételesen ehet édességet, például szülinapon, akkor is sokszor boldogtalan.
Néha csak bekucorodik az ágyába és sír, persze megrémülök, hogy mi történt. Majd nagy nehezen kihúzom belőle, hogy ő már ezt nem bírja, hogy egész életén keresztül ő már nem ehet édességet, és csak egyészséges dolgokat fog kapni…ez olyan igazságtalan. És sír tovább.
Vagy azért keseredik el, hogy annak ellenére, hogy tartja a diétáját, nem érzi úgy, hogy fogyna, és ő mindig is dagadt marad. Hiába mondom neki, hogy mennyit fogyott már, hogy mennyivel laposabb a hasa, hogy miközben nőtt 25 centimétert, a súlya ugyanannyi maradt. Ez színtiszta fogyás. És iszonyatos, hogy milyen erőfeszítéssel és kitartással tartja a diétát, pedig még csak 9 éves! Sok felnőtt nem lenne erre képes…
Ő mégis szomorú. Nem érzi magát szépnek. Pedig elfogulatlanság nélkül tényleg gyönyörű, de ő ezt nekünk nem hiszi el. Remélem, azért ez változni fog.
Veletek történt hasonló eset? Van valami ötletetek? Írjatok!