Amikor beteg a gyerek

Jaj, csak azt ne! Szólal meg bennem a vészcsengő, mert nem sok félelmetesebb dolog tud megviselni, mint amikor Enci beteg. Pedig milyen hülyeség, csak egy nátha, vagy influenza, mégis mi történhet. Nyilván semmi, ha racionálisan végiggondolom, de amikor rádöbbenek, hogy megbetegedd a gyerek, akkor nem tudok racionálisan gondolkodni… áramütésszerűen fut végig a testemen a pánik, hogy most mi lesz…

Nem tudom, hogy honnan hozom ezt a viszonyulást, hogy azonnal pánikba esek, ha Enikő beteg lesz, talán túlaggódó vagyok, talán túl mély nyomot hagyott bennem a szülés utáni időszak, talán ez egy generációs szorongás, ki tudja, de egy biztos, van.

Próbálok magamhoz térni, normálisan gondolkodni, felmérni a helyzetet, de minden nehezemre esik. A gyerek szenved, nyavajog, fáj neki, köhög. Minden fellelhető gyógyszert és gyógyhatású készítményt előpakolok, melyik lesz jó; ezt reggel, ezt ebéd után, ezeket meg este. De a lényeg, hogy igyon sokat, mert most az a legfontosabb. Az agyára fogok menni ezzel, de ez legyen a legkevesebb. Éjjel párásítani kell, még jó, hogy karácsonyra kapott a nagyitől egy arcgőzőlőt, azt fogjuk erre használni. De ki fog rá vigyázni? Ráér a nagyi? Nekem dolgoznom kell. És akkor írni kell a gyerekorvosnak, az osztályfőnöknek, az egyik vegye betegállományba a gyereket, és majd küldje az igazolást, a másik meg küldje a tanulnivalókat. A legfincsibb ebben az egészben, amikor a beteg gyerekkel kell tanulni, mert egyszerre nem lehet egy egész hét anyagát bepótolni. Persze, ha lázas, bágyadt, úgysem tud semmit sem csinálni. „Csak anya kell!” Hangzik az elhaló hang a kanapéról. Jól összebújunk, én simogatom, miközben cikáznak a gondolataim, hogy most mit kell még csinálni.

A nagyi nem ér rá, neki is orvoshoz kell mennie… Akkor ez most egy patthelyzet, nem megyek dolgozni. Szólok a főnöknek, hogy ez van, írok a munkatársaimnak, hogy csak délután megyek. Persze mindenki megértő, csak rólam szakad a víz a „mi lesz” érzéstől.

Az éjszakák ilyenkor a legrosszabbak, mert ha a gyerek nem alszik, akkor én sem. Csak köhög és köhög, hát mindjárt megfullad! Hajnali 2-kor megunom és egy újabb adag köhögéscsillapítót és fájdalomcsillapítót adok be neki. Na, legalább el tud aludni, és én is. Hétfőn egész délelőtt otthon vagyok vele, itatom, és azon morfondírozok, hogy hogy a fenébe betegedhetett meg, amikor szedi a multivitamint, a D-vitamint, más gyerekekhez képest sokkal többet iszik, és mégis. A fenébe. Persze mesélte, hogy a múlt héten volt olyan osztálytársa, aki sokat köhögött, de ebben az időszakban ez nem meglepő.

12 óra, nekem indulnom kell, de a nagyi még sehol. Felhívom, még legalább 1,5 óra… Remek, akkor újratervezés. Megbeszélem Encivel, hogy egy óra múlva jön a nagyi, addig pedig Viberen tudunk beszélni. Végig vonalban leszek, hogy ne érezze magát egyedül. Még nem volt egyedül eddig. Eléggé izgul is, látom a szemén, hogy fél. Elindulok és ő sokszor keres a telefon képernyőjén, csacsog a betegség ellenére is, csak most köhögéssel fűszerezi a mondanivalóját. Beérek a munkába, fél nap alatt kell megcsinálnom egy egész nap anyagát, így megkérem, hogy csak akkor szólaljon meg, ha nagyon muszáj. Rendesen be is tartja, természetesen nem mindig egyezik a véleményünk arról, hogy mi a fontos és a kevésbé fontos téma… 🙂 A nagyi végre megjön, felszabadulok és kicsit meg is nyugszom, oké, most már minden a helyén van.

Délután jön a 2. műszak, mert ilyenkor csak anya. Leellenőrzöm, hogy mennyit ivott, mit evett, bevette-e a gyógyszereit, aztán előkészítem az este további teendőit. Gyógyszerek, innivalók, párásítás, fertőtlenítés, szellőztetés stb. És éjjel jöhet a 3. műszak. Lefekvéskor imádkozom, hogy ma tudjunk aludni, és ha kegyes az ég, akkor alszunk is. Az egyik nap jobb, a másik rosszabb. De a betegségnek egy idő után vége van, és ez biztos. Ahogy most is. Napról napra mindig egy kicsivel jobb (amikor nem éppen rosszabb), és nagyjából egy hét után visszakerülhet minden a régi kerékvágásba. Megnyugszom, elmúlik a szorongás és a pánik, újra alszunk, és szépen lassan elhalványulnak a betegség viszontagságai is.