Beszélgetős családi légkör az év elején – és amit a köszönöm, hála nap adhat hozzá

Január sok családban egyfajta „újrakezdős” időszak. Nem feltétlenül nagy elhatározásokkal, inkább halk gondolatokkal. Jó lenne kicsit másképp. Nyugodtabban. Figyelmesebben.

Ilyenkor gyakran megfogalmazódik bennünk, hogy szeretnénk javítani a kapcsolatainkon. A gyerekkel. Egymással. Saját magunkkal is. Nem azért, mert eddig rossz volt, hanem mert érezzük, hogy lehetne még jobb. Sokszor ezek nem látványos változások. Inkább apró döntések.

Például az, hogy megkérdezzük. És nem csak gyorsan, megszokásból. Nem eldöntendő kérdéseket.
Hanem olyanokat, amikre válaszolni lehet.

„Milyen volt a napod?”
„Mi volt ma nehéz?”
„Mi volt az, ami jólesett?”

És amikor kérdez, akkor megállunk. Nem fél füllel hallgatjuk. Nem közben pakolunk. Hanem időt adunk. Figyelmet. Jelenlétet. És jó, ha ez nem extra program, hanem a hétköznap része lehet.

A beszélgetések minősége a mindennapokban

A beszélgetős családi légkör nem hosszú, komoly beszélgetésektől alakul ki. Sokkal inkább abból, hogy van tere a szavaknak. Reggelinél. Hazafelé az oviból, suliból, vagy este, amikor már csendesebb minden.

A gyerekek gyakran nem akkor beszélnek, amikor mi szeretnénk, hanem amikor biztonságban érzik magukat. Ehhez idő kell. Ritmus. És az, hogy tudják: amit mondanak, az számít.

Mi az a köszönöm / hála nap?

Január 11-én tartják a Köszönöm napot, amit sok helyen a hála napjaként is emlegetnek. Eredetileg civil kezdeményezésként indult, és ma már több országban is megjelenik, különböző formákban.

A lényege egyszerű: figyelmet adni annak, ami jó, és kimondják a köszönetet. Nem vallási ünnep, nem kötelező hagyomány. Inkább egy emlékeztető arra, hogy a mindennapokban mennyi minden van, amit természetesnek veszünk, pedig fontos és hálásak lehetünk érte. Észre vehetjük, hogy mennyi minden csodás dolog van körülöttünk, és ha már észrevettük, akkor érezhetjük, hogy nahát, milyen jó is nekünk.

Hogyan jelenik meg ez a családban?

Egy gyerek számára a hála fogalma nem elmélet. Tapasztalat. Azt tanulja meg, amit megél. Ezért nem kell magyarázni. Elég megmutatni. Ők még ösztönösen sokkal jobban tudják ezeket a dolgokat, mint mi, felnőttek. Értik és érzik, hogy jó, hogy süt a nap, vagy hogy rájuk szállt egy katica, vagy megcsapta az orrát egy kellemes illat és ennek örül.

Te is megmutathatod neki, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak, például:

• megköszönöd neki, hogy segített
• rámutatsz egy szép virágra, ami a gaz között nőtt ki
• elmondod, hogy jólesett, amit csinált
• meglátod a jócselekedeteket és fel is hívod rá a figyelmet
• észreveszed, amikor próbálkozik

A köszönöm nap jó alkalom lehet arra, hogy erről beszéljetek.
„Ma van egy nap, amikor sokan arra figyelnek, miért lehetnek hálásak.” És aztán jöhetnek a kérdések:
„Te miért voltál ma hálás?”
„Kinek mondanál ma köszönömöt?”

Ha válaszol, hallgatod. Ha nem, akkor sincs baj.

Hogyan lehet ezt beépíteni a hétköznapokba?

Nem kell minden nap, de lehet például:

• vacsoránál egy kérdés
• esti összebújásnál egy mondat
• mesélés után egy gondolat

A lényeg az ismétlődés, hogy néha legyen jelen.

Hogy jön ide a mese?

A mese gyakran hidat képez az érzésekhez. Egy történet után könnyebb beszélni arról, ami bennünk van. Nem magunkról, hanem a szereplőről. A helyzetről. Az érzésről.

Az Encimesék történetei is ilyen hétköznapi helyzetekből indulnak ki. Olyanokból, amiket sok gyerek megél. A mese után sokszor jönnek a gondolatok. A kérdések. A felismerések. És ez már beszélgetés.

Zárás

A beszélgetős családi légkör megteremtése nem egy nagy cél, inkább sok apró döntés.

Megkérdezem. Meghallgatom. Időt adok.

Január jó alkalom lehet arra, hogy erre tudatosabban figyeljünk. Nem azért, mert most kell jól csinálni, hanem mert most van hozzá egy kis tér.

És ez bőven elég.