Az érintés szerepe a gyerek érzelmi fejlődésében

az ölelés napja apropójából

Január 20-a az ölelés napja.
Ez a nap arra irányítja a figyelmet, ami a családok életében már a legelső pillanattól jelen van. Az érintés végigkíséri a születést, a csecsemőkort, a kisgyermekkort, és sokáig elkíséri a kapcsolatainkat.

Az első tapasztalat a világról érintésen keresztül érkezik.

A kezdet a szülőszobán történik

A születés után a baba az anya mellkasára kerül (jó esetben). A bőrük összeér. A baba érzi a test melegét, a szívverés ritmusát, az ismerős mozgást, amit már a pocakban is hallott és érzett.

Ebben a pillanatban a baba idegrendszere megnyugszik. A légzés egyenletesebbé válik, a pulzus rendeződik, a test alkalmazkodik az új környezethez.
Az anya szervezetében oxitocin termelődik, amely segíti a kötődést, az ellazulást és a gondoskodást.

Ez a találkozás kapcsolatot hoz létre. A test emlékezni kezd.

Ölben lenni az első hónapokban

A kisbaba az első időszakban szinte folyamatosan érintésben él.
Ölben eszik. Kézben nyugszik meg. Testközelben alszik el.

Az érintés ilyenkor az idegrendszeri fejlődés része. A pulzus stabilizálódik, a testhőmérséklet kiegyenlítődik, a stresszválaszok csökkennek. Ezek a folyamatok hosszú távon hatással vannak az érzelmi szabályozásra is.

A testközelség hiánya ezzel párhuzamosan komoly következményekkel jár.

Mit mutattak a megfigyelések és kísérletek?

Az 1940-es években René Spitz gyermekorvos csecsemőotthonokban és árvaházakban végzett hosszú távú megfigyeléseket. Az ott élő babák rendszeres ellátást kaptak: etették őket, tisztába tették, orvosi felügyelet alatt álltak. A gondozás azonban gyors volt, személytelen, érintésben szegény.

Spitz azt látta, hogy ezek a csecsemők fokozatosan visszahúzódtak. Kevesebbet mozogtak, kevesebbet reagáltak a környezetükre, étvágyuk csökkent, fejlődésük lelassult. Az immunrendszerük legyengült, több gyermek súlyos állapotba került, és voltak, akik életüket vesztették.

A jelenséget hospitalizmusnak nevezte el.
A megfigyelések egyértelmű összefüggést mutattak az érintés hiánya és az életfunkciók romlása között.

A későbbi évtizedekben Harry Harlow rhesusmajmokkal végzett kísérletei tovább erősítették ezt a képet. A kölykök választhattak egy drótból készült anyafigurát, amely táplálékot adott, és egy puha borítású anyafigurát, amely meleget és érintést nyújtott. A kölykök idejük nagy részét a puha anya mellett töltötték, és csak rövid időre mentek el enni.

Az érintéshez való visszatérés alapvető szükségletként jelent meg.

Az érintés szerepe a nagyobb gyereknél

Ahogy a gyerek nő, az érintés formája változik. Az ölben levés ritkábbá válik, a rövid kapcsolódások gyakoribbak lesznek.

Egy kéz a vállon reggel. Egy ölelés óvoda után. Egy összebújás mesélés közben.

Ezek a pillanatok segítik az érzelmek rendeződését. A gyerek idegrendszere ezekből tanulja meg, hogyan lehet megnyugodni, hogyan lehet visszatérni az egyensúlyhoz. A testben rögzül az élmény, hogy van megtartás.

Mit jelent az ölelés napja a hétköznapokban?

Az ölelés napja figyelmet irányít a mindennapi kapcsolódásokra.
Az érintés ott van az etetésben, az öltöztetésben, a vigasztalásban, a közös csendekben.

Ezek a pillanatok egymásra épülnek.
A gyerek ezekből érzi meg, hogy biztonságban van, és van hová visszatérnie.

Ez a kapcsolat alapozza meg azt, ahogyan később önmagához és másokhoz kapcsolódik.