Ha a gyermek szorongása túlnő rajtunk – hogyan találjuk meg a megfelelő támogatást?

Anyaként sokszor előbb érezzük, mint értjük, hogy valami megváltozott a gyermekünk körül. Nehezebben indul reggel, gyakran fáj a hasa, visszahúzódóbb lett, vagy egyre több olyan helyzetet kerül, amit korábban szívesen vállalt. Ilyenkor próbálunk beszélgetni vele, megnyugtatni, együtt kitalálni, mi segítene. Sokszor ez is elég ahhoz, hogy újra bátrabban forduljon a számára nehéz helyzetek felé. Előfordul azonban, hogy a félelem hosszabb ideig velünk marad, és egyre több területre kiterjed.

A szorongás önmagában nem jelenti azt, hogy baj van a gyermekünkkel. A félelem természetes érzés, amely figyelmeztethet egy veszélyre, vagy jelezheti, hogy valami ismeretlen előtt állunk. Gyerekeknél megjelenhet például egy új közösség, egy változás, a hibázás, egy ijesztő történet vagy a társak véleménye miatt. Azt érdemes figyelnünk, hogy a szorongás mennyi ideje tart, milyen gyakran jelentkezik, és mennyire szűkíti be a gyermek mindennapjait.

Jelzés lehet, ha rendszeresen fáj a feje vagy a hasa, nehezen alszik el, gyakran sír, sokat aggódik, vagy egyre több közösségi és családi programot kerül. Érdemes odafigyelni arra is, ha nehezen indul óvodába vagy iskolába, lemond olyan tevékenységekről, amelyeket korábban élvezett, vagy minden új helyzet előtt nagyon kibillen. Ezek a jelek önmagukban nem adnak diagnózist, és testi panasz esetén az orvosi okokat is fontos tisztázni. Arra viszont felhívhatják a figyelmünket, hogy a gyermeknek több támogatásra lehet szüksége.

A szorongás és a lelki nehézségek sok család életében jelen vannak. A WHO és az UNICEF 2024-es tájékoztatója szerint világszerte a 10–19 évesek közül körülbelül minden hetedik érintett valamilyen mentális egészségi állapottal; a szorongásos zavarok a gyakori problémák közé tartoznak. Ez az adat nem azt jelenti, hogy minden aggódó gyermeknek zavara van. Inkább arra emlékeztet, hogy a lelki nehézségek gyakoriak, ezért érdemes róluk nyíltan beszélni, és szükség esetén segítséget kérni. who.int

Először kérdezzünk körül a gyermek közösségében

Ha óvodás vagy iskolás gyermekünk szorong, jó első lépés lehet beszélni az óvodapedagógussal, a tanítóval vagy az osztályfőnökkel. Ők olyan helyzetekben is látják a gyermeket, amelyekről otthon talán keveset mesél. Megfigyelhetik, mikor kapcsolódik könnyebben a társaihoz, milyen helyzetekben húzódik vissza, vagy történt-e valami változás a közösségben.

Az intézményben elérhető segítség helyenként eltér. Van, ahol dolgozik óvodapszichológus vagy iskolapszichológus, máshol más módon, például több intézményt ellátó szakemberen keresztül lehet konzultációt kérni. Érdemes az óvodapedagógustól, az osztályfőnöktől vagy az intézményvezetőtől megkérdezni, kihez fordulhatunk, és hogyan működik a kapcsolatfelvétel.

Az óvoda- vagy iskolapszichológus a gyermekkel, a szülővel és a pedagógusokkal is egyeztethet. Segíthet jobban megérteni, mi nehezíti a gyermek mindennapjait, és milyen változtatások könnyíthetik meg a helyzetet. Ha az intézményben elérhető támogatás kevésnek bizonyul, vagy a nehézség tartósan fennáll, további szakember bevonására is szükség lehet.

Mit mondhatunk a pszichológusról?

Sok gyerekben és szülőben is felmerülhet a félelem: vajon mit gondolnak majd mások? A gyerek pedig arra következtethet, hogy vele valami szégyellni való történik. Sokat számít, hogyan beszélünk erről otthon. Ha természetes hangon mondjuk el, miért keresünk segítséget, a gyermek is könnyebben értheti meg, hogy a pszichológushoz fordulás a támogatás egyik formája.

Elmagyarázhatjuk neki: „A pszichológus olyan szakember, aki az érzésekkel, a gondolatokkal és a nehéz helyzetekkel foglalkozik. Meghallgat, és segít együtt kitalálni, mi könnyíthet azon, ami most nehéz neked.” Hozzátehetjük azt is, hogy nem kell rögtön mindent elmondania, és kérdezhet tőlünk arról, amitől tart.

A pszichológus munkája életkortól és a gyermek szükségleteitől függően sokféle lehet. Beszélgethet vele, rajzolhatnak vagy játszhatnak, és közösen kereshetnek olyan kapaszkodókat, amelyek segítenek a félelmetes helyzetekben. A gyermeknek időre lehet szüksége ahhoz, hogy megismerje a szakembert, és biztonságban érezze magát mellette.

A szorongás kezelésének egyik kutatásokkal alátámasztott formája a kognitív viselkedésterápia, amely során a gyermek életkorához igazítva foglalkoznak a gondolatokkal, az érzésekkel és a nehéz helyzetek kezelésével. Egy Cochrane-áttekintés szerint a kognitív viselkedésterápia több szorongásos zavarral élő gyermek és fiatal esetében vezetett a diagnózis megszűnéséhez a kezelés után, mint a várólistás vagy kezelés nélküli összehasonlító csoportokban. Ez nem jelenti azt, hogy minden gyermeknek ugyanarra a módszerre van szüksége; a megfelelő segítséget a szakember a gyermek helyzetének felmérése után javasolja. pubmed.ncbi.nlm.nih.gov

Hogyan vonjuk be a gyermeket a döntésbe?

Ha mi vesszük észre, hogy valami tartósan nehéz neki, mondjuk el, mit figyeltünk meg, és adjunk lehetőséget arra, hogy ő is elmondja, hogyan éli meg a helyzetet. Például így kezdhetjük: „Azt látom, hogy mostanában sokat aggódsz, vagy félsz különböző helyzetekben, szeretném jobban megérteni, mi történik benned. Tudsz/szeretnél róla beszélni? Ha nem velem, akkor van olyan néni/bácsi, akinek az a munkája, hogy ilyen helyzetben segítsen. Beszélhetsz vele is.”

Ha a gyermek maga mesél arról, hogy sokat fél, vagy rendszeresen fáj a hasa egy-egy helyzet előtt, hallgassuk meg, és közösen gondoljuk végig a következő lépést, ami lehet a pszichológus is.

Az első alkalom előtt mondjuk el, amit tudunk a szakemberről és a találkozásról. Beszéljük át azt is, mit osztunk meg mi szülőként, és hogyan kap majd lehetőséget a gyermek arra, hogy a saját élményeiről beszéljen. A NICE brit egészségügyi irányelvének ajánlása szerint a szorongó gyermek vizsgálatakor fontos, hogy a szakemberek a szülőktől is fogadjanak információt, és a gyermeknek is biztosítsanak életkorának és kommunikációs lehetőségeinek megfelelő módot a válaszadásra. Ez történhet beszéddel, írással, rajzzal vagy más, számára elérhető módon. NICE

Mit tehetünk otthon, miközben segítséget kap?

A pszichológusi találkozók mellett az otthoni mindennapok is fontosak. Kérdezzük meg a gyermekünket, milyen volt ott lenni, de hagyjuk, hogy ő döntse el, mennyit szeretne elmondani. A bizalmas beszélgetések tartalmát ne faggatással próbáljuk megszerezni. Azt viszont jelezhetjük: „Ha szeretnél mesélni róla, szívesen meghallgatlak.”

Ha a szakember javasol egy otthon kipróbálható ötletet, érdemes együtt beépíteni a hétköznapokba. Ez lehet egy rövid gyakorlás, egy helyzet előzetes átbeszélése vagy egy új esti rutin. Figyeljük a kisebb változásokat is: könnyebben indul-e el reggel, hamarabb szól-e arról, ami bántja, vagy megpróbál-e egy olyan helyzetet, amelyet korábban elkerült. Ezek fontos lépések akkor is, ha a szorongás még nem múlt el teljesen.

A fejlődés ritkán egyenes vonalú. Lehetnek könnyebb napok és visszatérő nehézségek is. Ilyenkor segít, ha a gyermek azt tapasztalja, hogy nem kell egyedül megoldania mindent, és a felnőttek együttműködnek körülötte.

A szorongás mértékét nem egyetlen jelből érdemes megítélnünk, hanem abból, mennyi ideje tart, milyen helyzetekben jelentkezik, és mennyire nehezíti meg a gyermek életét. Ha a nehézség tartós, egyre több helyzetre kiterjed, vagy a gyermek mindennapjait jelentősen megváltoztatja, kérdezzünk az óvodában, az iskolában vagy a lakóhelyünkön elérhető szakellátásról. A segítségkérés annak a jele, hogy figyelünk arra, ami a gyermekünkkel történik, és szeretnénk megtalálni a számára megfelelő támogatást.

Szakmai források

NICE: Social anxiety disorder: recognition, assessment and treatment – recommendations.

WHO és UNICEF: WHO and UNICEF release guidance to improve access to mental health care for children and young people (2024). who.int

James, A. C. és mtsai: Cognitive behavioural therapy for anxiety disorders in children and adolescents, Cochrane Database of Systematic Reviews (2020). pubmed.ncbi.nlm.nih.gov