Egy kedves ismerősöm szerint egyik gyerek sem hisztizik, csak valami baja van, és nem tudja másképp abban a pillanatban kifejezni magát. Biztosan igaza van, de az én gyermekem bizonyosan kivételt képez, és így mint kivétel, erősíti a szabályt. ” />

Többször éreztem már kínosan magam, de ez az eset a legek közé tartozik. Jó pár éve történt, hogy Enci a boltban, ahova hetente járunk vásárolni olyan műsort rendezett, hogy biztos azóta is azokat a felvételeket mutogatják a dolgozók egymásnak 🙂 na jó, nem volt ilyen rettenetes, de én annak éltem meg.

Szóval az ügyes bolt-berendezőknek köszönhetően a pénztáraktól nem messze, viszont elkerülhetetlen módon vannak kirakva a gyermekjátékok. Ezzel meg is barátkoztunk, egy idő után, eltöltöttünk egy kis időt, mintha játékboltban lennénk, megnéztük, hogy micsoda csili-vili csoda dolgokat lehet kapni, rettenet sok pénzért, ami persze másnap már nem is olyan érdekes és pont letojja a gyerek. Ezért az okos gyermekemmel az volt a megállapodás, hogy megnézheti a játékokat, de nem vesszük meg egyiket sem. Ez jól is ment egy darabig… csak egyszer mégsem.

Új játékok kerültek ki a polcokra, és volt közöttük egy baba, ami annyira megtetszett Encinek, hogy sehogy sem tudott szabadulni a gondolattól, hogy márpedig az a játék kell neki. Kérlelt szépen, könyörgött, mindent megígért, de mondtam neki, hogy nem vesszük meg. És akkor előbújt belőle egy kisördög, aki kiabálni kezdett, sírni, sőt még a földre is levetette magát, és ott toporzékolt. 

Egy kis ideig próbáltam én is szép szóval meggyőzni, megbeszélni vele, hogy most nincs semmilyen alkalom, amire megkaphatná, amúgy is drága stb. De semmi nem hatott. A baba kellett neki, és anélkül egy tapodtat sem mozdult a földről… Elmondtam neki, hogy most már mindenki ránk figyel, mert annyira kiabál, de nem érdekelte. Engem annál inkább…nagyon kínosan éreztem magam. 

A helyzet változatlansága miatt úgy döntöttem, hogy lépek, és elindulok a pénztár felé. Elmondtam neki, hogy most én elindulok, és majd jöjjön ő is, ha sikerült megnyugodnia. Elindultam, de a gyerek nem mozdult, csak hajtogatta, hogy kell a baba! Sétáltam, kipakoltam a kasszánál, közben fél szemmel figyeltem, hogy jön-e, de nem jött. A pénztáros elkezdte blokkolni a termékeket, és együttérzően mosolygott. 

Már éppen fizettem, amikor Enikő felkelt, letette a babát és odajött hozzám. Megfogtuk egymás kezét és elindultunk haza.

Otthon hosszasan beszéltünk a dologról, de hogy miért is aktuális ez a téma, és miért hoztam ezt ma? Mert a megbeszélésünk végére abban állapodtunk meg, hogy nincs több ilyen hiszti, ha nagyon szeretne valamit, akkor írunk egy listát. Ebből lett a születésnapi, Mikulás és természetesen a karácsonyi lista is.

Enci idén alig tudott valamit írni a karácsonyi listára, na azért persze sikerült végül, és a Jézuska, illetve a család megpróbálja teljesíteni.

Ez a történet is szerepel a könyvben, ha kíváncsiak vagytok a részletekre, akkor olvassátok el, és meséljétek el, hogy nálatok volt-e már ilyen!